2017. máj 02.

A pucér szakács - Jamie Oliver sztori második rész

írta: Scherzer Marcell
A pucér szakács - Jamie Oliver sztori második rész

Az előző cikkből kiderült, hogy a tehetség mellett a szerencse is szerepet játszott Jamie Oliver képernyőre kerülésének.

Akadtak azonban gondok bőven a konok brit séf és a TV csatornák között.

A BBC-vel például úgy sikerült összekapnia, hogy a sokadik szakácskönyvéből már egy fillért sem volt hajlandó adni a csatornának. Na persze, mindkét oldal érthető volt: A BBC nélkül nem is lett volna könyv, hiszen ha nem kerül képernyőre a szakács, akkor sokkal nehezebb lett volna eladnia a könyvét. Oliver pedig úgy érezte, hogy kizsákmányolják, amikor 10-15% körüli összeget kapott csak meg az első könyve bevételéből.

Csatorna nélkül

A BBC-nél az utolsó csepp a pohárban az lehetett, amikor meglátták a Sainsburys és Oliver közös reklámját főidőben. A reklám kísértetiesen hasonlított a pucér szakács sorozatra, itt is barátainak és ismerőseinek főzött egyszerű de finom ételeket a brit séf. A csatorna indoklása szerint a nézőit összezavarja, ha ugyanazt látja a reklámban mint műsoridőben – amiben valamilyen szinten igazuk is volt.

Jamie Oliver csatorna nélkül maradt, de mégsem tűnt el a süllyesztőben. Próbált képernyőn maradni az élelmiszerlánc reklámjaival, és hevesen dolgozott az új megjelenési lehetőségen. Végül a Channel 4-al sikerült kooperálni, meglepetésre egész más stílusú műsor gyártásába fogtak. (Néhány rövid sorozat után mint a Pukka Tukka)

Jamie az önzetlen

Jamie a néhány könnyed műsor után valami egészen más kaliberű dologba fogott: A Jamie konyhája sorozatban olyan hátrányos helyzetű fiatalokat karolt fel, akiknek a főzés lehetett a kiemelkedési lehetőségük. Oliver ezt nem csak a show kedvéért tette: Megalapult a Fifteen nevű étterem is, ahol ezek a fiatalok munkát kaphattak. A Fifteen teljesen piaci alapokon működő vállalkozás lett, vagyis a hosszútávú cél az önfenntartóvá válás. – amit teljesített is. Azonban ilyen étterem nyitása komoly feltételekhez kötött –hiába franchise, a mai napig mindössze 3 ilyen étterem nyílt.

Ez lehetett a fő oka, hogy nem tűnt el a süllyesztőben - mint sok másik pályatársa. Jamie Oliver nem csak mint szakács, hanem mint ember is megmutatta magát a TV nézőknek..

A következő részből kiderül, hogy hogyan alakult a Brit séf későbbi TV-s pályafutása, és hogy melyik sorozatait vetítik a mai napig...

Az előző rész:

A pucér szakács - Jamie Oliver sztori első rész

Ha tetszett, kövesd a Facebook oldalam hogy értesülj a következő részről!

Szólj hozzá