2017. jún 30.

Vége a VHS-nek... De mit adott nekünk? - A VHS sztori, érdekességekkel...

írta: Scherzer Marcell
Vége a VHS-nek... De mit adott nekünk? - A VHS sztori, érdekességekkel...

Lassan egy éve, hogy a Funai Electric bejelentette: Többé nem gyártanak VHS-t. Ők voltak az utolsó cég, akik még segítettek lejátszani régi kazettáinkat...

Ma már egyre kevesebb ember használ VHS-t, de lássunk egy kis történelmet róla...

 

Képtalálat a következőre: „vhs”

 

Az első VHS

Az első VHS 1976 óta létezik hivatalosan, de már 20 évvel korábban elkezdődött a története. De a korábbi technológiákat csak nagyobb cégek mint a BBC, vagy orvosi rendelők engedhették meg maguknak. Nem is csoda, a kezdetleges VHS több mint 50 000 dollárba került, ami akkor még több pénz volt (az emberek kevesebbet kerestek).

Aztán jött az áttörés 1975 környékén, amikor a Betamax nevű lejátszó már megfelelt árban és minden másban otthoni felhasználásra. Ekkor még mindig csak a gazdagabb réteg engedhette meg magának, de legalább már nem csak cégek számára volt elérhető.

A VHS kazettákra kezdetben kb. 2 óra mozgóképet lehetett rögzíteni. Tetszett az embereknek, hogy felvehetik a TV műsort például, ezért hamar népszerű lett. 

A nagy ötlet

Egy kis filmmásoló cég, a Magnetic Video megkereste a 20th Century Fox-ot, hogy hadd adhassák ki néhány filmjüket VHS-en. A filmforgalmazónak tetszett az ötlet, és amúgy is csődközelben jártak akkortájt - mindent be kellett vetniük az életbemaradás érdekében. 

Képtalálat

Láthatod jól döntöttek: Ezt a logót minden film-kedvelő ismeri

 

Az ötletet kezdetben filmklubokban és postai levelekben értékesítették... Hatalmas siker lett!

Követtek a többiek

Annyira bevált a Magnetic Video ötlete, hogy előbb a Warner Brothers és a Disney is hamar követte. Utóbbi cég például minden évben kiadta egy rajzfilmjét VHS-en is. 

Videótéka biznisz 

Lassan de biztosan zártak be a 2010-es évek közepére a nagy videótékák. Azonban nem mindig volt ilyen rossz sorsuk: Ha emlékszel még 10-15 évvel ezelőtt nagyon jól ment a kazetta és dvd kölcsönző üzleteknek...

Az üzleti modellt egy George Atkinson nevű pacák találta ki Amerikában. Ma a torrentek korában viccesnek tűnhet, azonban remekül működött a következő: 50 dolláros éves tagdíj mellett alkalmanként 10 dollárért kölcsönözhettél ki egy-egy kazettát... Ha 100 dollárt is fizettél, akkor onnantól tagdíjat többé nem kellett fizetned, csak a 10 dolláros rendszeres díjat. 

Egy korszak lezárult

Sok olyan film van, ami soha nem jött ki DVD-n, és voltak is problémák a DVD lejátszókkal. Azonban mindenki fokozatosan átállt, és VHS helyett már DVD-k kerültek a boltok és a tékák polcaira is...

Aztán 2016 juliúsában a Funai is bejelentette: leállnak a VHS gyártásával - többé már nem volt nekik nyereséges ez az üzletág, bármennyire is retro. 

Az élet gyorsulását jelzi, hogy a DVD korszaka valójában fele annyi ideig sem tartott, mint a VHS-é. Most, 2017-ben mindenki letölti a filmeket, vagy Netflixen nézi őket...

Bár biztos lesz még a VHS-nek reneszánsza, az otthoni lejátszónk bármelyik pillanatban tönkremehet - ekkor meg nem lesz min megnézni a régi emlékeket... Erre tökéletes a digitalizálás.

Ha szeretnéd Te is megőrizni az emlékeid, digitalizáltasd őket még mielőtt tönkremennek! 
Kattints ide, az Emlékmentő.com segít a digitalizálásban...

 

Szólj hozzá